Lila Rose
Fumbled love
Fordította: Burning Rebels csapata
Lektor: Briella
Korrektor: Szil
Az egyetlen nap, amikor Reagan Wild, az angoltanárnő, elkésik a munkából – és úgy néz ki, mintha sötétben öltözött volna fel –, eszébe jut, hogy Carter Anthony, a híres amerikaifutball-sztár aznap az iskolába érkezik, hogy előadást tartson a már így is túlságosan izgatott diákjainak.
Reagan még a középiskolából ismeri Cartert, aki egykor a titkos szerelme volt, de egyáltalán nem áll készen arra, hogy újra lássa. Akkoriban azt gyűlölte a legjobban, hogy mindenki számára láthatatlan volt. Most viszont legszívesebben egyszerűen eltűnne.
Carter Anthony szívesen ad vissza valamit a szülővárosának, ám arra nem számít, hogy ő maga is kap valamit cserébe. Amikor véletlenül összefut Reagannel, a múltjából ismert félénk lánnyal, ösztönösen tudja, hogy ennek a nőnek az életében a helye.
Mivel Reagannek megvan az a kínos szokása, hogy gondolkodás nélkül kimond mindent, ami éppen az eszébe jut, egyszerűen nem érti, miért fordít rá Carter ekkora figyelmet. Abban azonban biztos, hogy Carter hamarosan rájön, mekkorát tévedett, amint felfedezi, milyen őrült is valójában ő és a családja. Csakhogy bármit is lát, bármit is hall, és bármilyen bolondosan is viselkedik Reagan különc családja, Carter nem menekül el. Sőt, úgy tűnik, az ő családja legalább annyira különleges, mint Reagané.
Kutyakaki, meztelen jóga és a paparazzik között vajon van-e remény a szerelemre Carternek és Reagannek, még akkor is, ha az elég ügyetlenül alakul?