27.-28. Fejezet

 

 

 

 

 

HUSZONHETEDIK FEJEZET

 

 

 

 

 

 

Fordította: Alice

 

 

 

REAGAN

 

 

– Leültél? – kérdezte Carter a telefonban. Épp most szállt le a gépe, és máris hiányzott. Látni, ahogy kilép a házból, és tudni, hogy egy ideig nem látom viszont… sokkal nehezebb volt, mint gondoltam – talán azért, mert már tudtam, hogy az enyém.

És az, hogy az enyém, már nem is töltött el félelemmel. Carter szeretete, figyelmessége, ahogy kimutatta, mennyire fontos vagyok neki, erősebbé tette bennem a hitet.

Carter Anthony az enyém volt.

Nem esett nehezemre kimutatni felé a szeretetemet. Egyszerűen nem tudtam ellenállni annak, hogy megérintsem, megcsókoljam, vagy átöleljem, és ezt meg akartam neki mutatni. Tudtam, hogy ő sem bánta – imádtam, hogy a szeme megtelt melegséggel valahányszor kapcsolatot kezdeményeztem közöttünk.

– Reagan? – szólt újra a telefonból.

– Bocsánat – ráztam meg a fejemet. – Még félig alszom. Na jó, most már leültem, és bekapcsolom a tévét.

– Igyekezz, nőszemély!

– Igyekszem, ahogy az álmos énem engedi – dünnyögtem, miközben a csatornát kerestem, amit mondott.

– Mindjárt kezdődik – figyelmeztetett.

– Megvan. De mégis mit nézzek, és miért volt ilyen sürgős? Egyáltalán, te honnan nézed?

– A reptéren. De majd meglátod.

A műsorvezető jelent meg a képernyőn.

– Ma egy igazán megható történetet hozunk nektek Carter Anthonyról. Korábban hallhattátok, hogy elhagyja a Farkasok csapatát, és edzőként folytatja. Sokan szomorúan veszik tudomásul, hogy véget ér a játékoskarrierje, de bízunk benne, hogy jövőnk tehetségeit fogja kinevelni. Cartert nemrég látták vásárolni egy Reagan Wild nevű hölggyel, aki megerősített információk szerint a barátnője. Egy kisfiúnak is aláírást adott, és a fotón jól látszik, milyen gondoskodó ember – mellette pedig ott a büszke barátnője. De nem is ez az, ami miatt mindenki erről beszél… hanem az a videó, amitől valószínűleg pillanatokon belül felrobban az interneten. A felvételen Carter a barátnőjét védelmezi, miután valaki kövérnek nevezte őt. Igen, tudom, mindannyian remélik, hogy a videóban verekedés lesz– de nem lesz. Valami sokkal jobb történik. Nézzék csak meg, és írják meg a véleményüket!

Elindult a videó, amin én álltam Carter mellett, és visszanéztem, mit is mondtam abban a pillanatban. Meglepett, hogy egyáltalán nem látszott rajtam, mennyire féltem akkor. Nyugodtnak, boldognak, magabiztosnak tűntem – még azután is, hogy valaki ilyen bántó dolgot kiáltott utánam. Akkor csak arra gondoltam, hogy megakadályozzam Cartert abban, hogy valakit leüssön, ezért közbe kellett lépnem, és kimondtam, amit éreztem. Most viszont, visszanézve, láttam az emberek arcán a mosolyt, hallottam a nevetést – és megértettem, hogy valamit jól tettem.

A műsorvezető ismét megszólalt:

– Azt hiszem, nem én leszek az egyetlen, aki támogatja ezt az új kapcsolatot. Szerintem Carter Anthony tökéletesen választott Reagan Wild személyében. Inspiráló nő, és örülök, hogy a városunk gyermekeit tanítja.

Carter halk nevetése csendült a fülemben.

– Szerencse, hogy nem tudják, hogy megfenyegetted őket, miszerint rájuk hánysz.

Felnevettem.

– Egyedi vagyok a tanítási módszereimben.

– Az vagy, és épp ettől vagy még szerethetőbb – felelte. – Csak mostantól nemcsak a családod, a diákjaid meg én fogunk szeretni. Hanem a fél ország is. Nem tudom, hogy ez milyen érzést kelt bennem.

Felnevettem.

– Kissé túldramatizálod a dolgot. Semmi sem fog megváltozni.

Most ő fújt egyet gúnyosan.

– Majd meglátod. Na, hagylak visszaaludni. Ne felejtsd el beállítani azt az új ébresztőt, amit vettem neked.

Elmosolyodtam. Amikor a múltkor együtt sétáltunk a városban, meglátott egy ébresztőórát, amire az volt írva: „Felébreszti még a legnehezebb esetet is.” Mosolyogva rám nézett, és csak annyit mondott:

– Csak amíg haza nem jövök.

Aztán megvette.

– Már beállítottam – mondtam neki.

– Szuper. Addig segít, amíg távol vagyok. Aztán, ha melletted alszom, már nem lesz rá szükséged.

A szívem kihagyott egy ütemet.

Nem tudom, miért, de eddig eszembe sem jutott, hogy Carter majd velem alszik a szobámban… a mi szobánkban, amikor hazatér. Valahogy sosem gondoltam tovább a „mai napnál.”

– Ree? – hallottam a hangját.

– Igen? – suttogtam a telefonba, szorosan markolva.

– Rendben van, hogy ezt mondtam?

– Mit? – kérdeztem tettetett ártatlansággal, csak hogy újra halljam tőle.

– Hogy veled alszom majd, amikor hazajövök.

Istenem, igen. De…

– De biztos vagy benne, hogy nem rohanunk egy kicsit túl gyorsan? – kérdeztem halkan.

– Édesem, én tudom, hol tartok ebben a kapcsolatban – mondta gyengéden. – De nem akarlak megijeszteni. Ha szerinted lassítanunk kell, maradhatok a saját szobámban, amíg készen nem állsz.

– Te hol tartasz a kapcsolatban? – kérdeztem bizonytalanul.

Csend lett egy pillanatra, majd halkan megszólalt:

– Nem akarok rád ijeszteni. Talán jobb, ha erről akkor beszélünk, ha hazaérek.

– Nem ijedtem meg – mondtam halkan. – Csak attól félek, ha túl gyorsan ugrunk bele, akkor… nem tudom, talán hamar kihűl közöttünk?

– A jövőt nem tudom megjósolni – válaszolta –, de azt igen, hogy mindent meg fogok tenni, hogy mi ketten működjünk.

Elhallgattam egy pillanatra. Még mindig lenyűgözött, mennyire nyílt és őszinte velem. Olyan volt, mintha Carter már most látna egy közös jövőt kettőnk számára – és ez a gondolat tetszett. Nagyon is.

– Én is így leszek vele – mondtam végül.

– Jó. Akkor most hagyjuk ennyiben, és folytatjuk, ha hazaérek.

– Rendben – bólintottam, miközben már el is képzeltem, ahogy Carter mellett ébredek. Csakhogy ezúttal nem az ágy mellett és fölém hajolva ébreszt, hanem ott fekszik mellettem… és olyan módon ébreszt, amitől forró lesz a levegő körülöttünk.

– Aludj egy kicsit, hogy holnap újra formálhasd a gyerekek elméjét – mondta mosolyogva a hangjában.

– Fogom. Te meg… pihenj, és szép napot neked– feleltem, zavarodottan nevetve.

Hallottam, ahogy halkan felnevet.

– Úgy lesz. – Aztán vett egy mély levegőt. – Szeretlek, Ree.

A szívem megállt egy pillanatra, aztán szinte szárnyra kapott, és repült a boldogság szivárványa fölött.

– Én is szeretlek. Jó éjt.

– Jó éjt, kedvesem.

Amikor letette a telefont, hátradőltem a kanapén, mélyet sóhajtottam… majd elmosolyodtam, és egy vidám kis táncba kezdtem.

Szerencsére senki sem látta.

 

– ÓIsteneeeeem,tanárnőőő! Láttam magát a tévében, és annyira, de annyira izgatott lettem, hogy rögtön írtam mindenkinek, akit ismerek, és mindenki azt mondta, hogy „hűha, ez mennyire menő már!”, és tényleg, nagyon-nagyon menő, mert köszönt nekünk – milliók előtt! Ez volt életem legjobb pillanata! – csicseregte Penny, egy másik tanítványom.

A teremben azonnal morajlás futott végig, a kedvenc osztályom felpezsdült. Felemeltem a kezem, mire csend lett.

– Először is, Penny, mit csináltál te olyan későn fenn? – kérdeztem szigorúan, de mosolyogva. – Tudod jól, hogy legalább nyolc óra alvás kell minden éjjel, hogy az agyad kipihenje magát a tanuláshoz.

Penny forgatta a szemét, de mosolygott közben. – A matekleckémet csináltam.

– Olyan későn? – vontam fel a szemöldökömet.

Bradly felhorkant. – Ugyan már! Fenn maradt, mert első akart lenni, aki megnézi Conor Maynard új videóját.

– Fogd be, Bradly! – vágott vissza Penny.

– Ki az a Conor Maynard? – kérdeztem őszintén.

Penny úgy hőkölt hátra, mintha valami szentségtörést követtem volna el. – Hogy kicsoda Conor Maynard?! Tanárnő, ezt most komolyan kérdezi?!

Ez egy beugratós kérdés volt? Ez azt jelenti, hogy mindent megtudok Conor Maynardról? Valószínűleg.

– Ööö... igen? – próbáltam meg nem nevetni.

– Ő a legjobb! Énekes, meg videós a YouTube-on. Egyszerűen zseniális. Imádom az összes dalát!

– Tényleg nagyon jó, tanárnő – tette hozzá Jenifer.

– Akkor sejtem, hogy bármit is mondanék neked, Penny, a késő esti videózásról, úgysem hallgatnál rám.

– Hát nem, ha az életem szerelméről van szó – vigyorgott Penny.

Uramisten!

– Rendben, menjünk is tovább.

Wesley keze a magasba lendült.

Sóhajtottam, de nem tehettem semmit. – Igen, Wesley?

– Tehát maga tényleg jár Mr. Anthonyval? – kérdezte komolyan.

– Jaj, te hülye, persze, hogy igen! – csattant fel Penny. – Benne volt a tévében is, te tökfej!

Wesley gúnyosan felhúzta a szemöldökét. – Én nem maradok fenn késő estig, Penny. Inkább alszom eleget, hogy ne legyek buta, ha felnövök.

– Te…

– Osztály! – vágtam közbe hangosan. – Elég volt! Tudjátok, hogy nincs csúfolódás az óráimon. Mindketten tudjátok.

Még mindig úgy viselkedtek, mintha hatévesek lennének, nem tizenévesek. Persze, nekem is megvoltak a magam gyerekes pillanatai, de az egyetlen dolgot, amit tényleg gyűlöltem, az a gúnyolódás volt. Abból nekem is kijutott bőven gyerekkoromban – az én osztályomban viszont ennek nem lesz helye.

– Bocsánat, tanárnő – szólalt meg Penny.

– Én is sajnálom – mondta Wesley.

– Rendben. Akkor mi lenne, ha gyorsan elmondanám, mi történt, és aztán tényleg nekiállnánk a munkának? – kérdeztem.

Azonnal előrehajoltak a padjaikban, mint akik egy izgalmas történetre várnak.

– Szóval – kezdtem –, Carterrel elmentünk vásárolni, miután kijöttem a fogorvostól, amikor egy riporter valami nem túl kedveset mondott rólam. Én pedig megálltam, és elmondtam neki, hogy szeretek az lenni, aki vagyok. És hogy mindenkinek így kellene tennie. Teljesen mindegy, hogyan nézel ki, vagy hogyan viselkedsz – először neked kell szeretned önmagad. Tudom, hogy néha nehéz, de nem szabad mások véleményével foglalkozni.

Szándékosan körbenéztem, hagyva, hogy leülepedjen bennük a mondandóm. Ezt anyám is mindig mondogatta nekem… csak hát, mint minden gyerek, én sem hallgattam rá. Pedig igaza volt.

– Szóval, ennyi történt. Az embereknek tetszett, amit mondtam, és lement a tévében. Vége a mesének.

– És Mr. Anthony? – kérdezte Wesley, nem engedve.

– Mr. Anthony és én szeretnénk, ha a magánéletünk… – kezdtem, de Penny közbevágott.

– Á, ugyan már, teljesen egyértelmű, hogy járnak! Tele van vele az internet! És az is látszik, hogy Mr. Anthony totálisan szerelmes magába, tanárnő, csak nézze meg, ahogy magára néz! Megmutatom a videót később! – hadarta Penny.

Wesley bólintott, mintha ez már bizonyíték lenne.

Ekkor kopogtak az ajtón.

Majd kinyílt, és… a fenébe, Elena dugta be a fejét.

– Elnézést, Miss Wild, beszélhetnénk pár szóra? – kérdezte.

A szemöldököm az égbe szökkent. Sikerült ezt mondania anélkül, hogy mérgesen vagy gúnyosan hangzott volna a hangja. Hirtelen óvatos lettem. Nem minden gyilkos kedveskedik előbb, mielőtt lecsapna?

– Persze – mondtam, és az ajtó felé léptem. Mielőtt becsuktam volna, hozzáfűztem az osztálynak:

– Mit szólnátok hozzá, ha úgy tennétek, mintha tanulnátok, aztán megnéznétek a videót?

– Igen, tanárnő! – hangzott a válasz. Tudtam, hogy a figyelmük csak akkor lesz az enyém, ha a kíváncsiságuk alábbhagy.

Bezártam az ajtót, és oldalra léptem, hogy szembe nézzek Elenával. A szeme egy pillanatra összeszűkült, majd megrázta a fejét.

– Figyelj, tudom, hogy átvertél. Most az egyszer te vagy előnyben, de muszáj volt hülyét csinálnod belőlem?

Hirtelen felkaptam a fejem. – Miről beszélsz?

– Arról, hogy te és Carter csak barátok vagytok. Hazudtál, hogy én nézzek ki hülyének.

Sóhajtottam. – A világ nem rólad szól, Elena. Akkor, amikor beszéltünk, Carter és én tényleg csak barátok voltunk. Őszintén szólva nem gondoltam, hogy bármi komoly történik. Hogyan is gondolhattam volna, mikor te voltál az, aki folyton azt súgta a fülembe, hogy senki, aki olyan, mint ő, nem láthat semmit valaki olyanban, mint én?

Elena összerezzent. – Tudom, hogy néha bunkó vagyok. Csak hagyd figyelmen kívül. Azért mondtam ezeket, mert mindig láttam, ahogy Carter rád nézett – válaszolta.

– Mi van? – akadt el a lélegzetem.

A szemét forgatta. – Soha nem gondolta, hogy észrevettem, és tudom, hogy túl sokszor hallgatott a barátaira, de örülök, hogy megtette. Egyébként nem randizott volna velem. De ez nem jelentette azt, hogy ne vettem volna észre, ha belépsz egy szobába, a szeme azonnal rád szegeződik. Az dühített. Még mindig. De tudom, mikor vagyok legyőzve. Csak azt kívántam, bárcsak előbb mondtál volna valamit.

– Én… ööö… megleptél. Nem is tudom, mit mondjak.

És tényleg nem tudtam. Elena nem volt olyan ostoba, mint hittem. Mindvégig tudta, mit csinál. Csak Carterrel akart lenni, és most csak azért, mert féltékeny volt rám.

Teljesen elszállt az agyam.

Sosem gondoltam volna.

– Sajnálom.

Ő vállat vont. – Igen, nos, mindegy. Csak vigyázz rá.

Finoman elmosolyodtam. – Úgy lesz.

Fújt egyet, majd elsétált.

A zsebemben rezgett a telefonom. Elővettem.

Brooke: WTF, miért nem mondtad, hogy a tévében voltál? Bűzös Steve épp most mutatta meg.

Én:Próbáltalak hívni. Azt hittem, már láttad, de nem vetted fel. Hol voltál, amikor én válságban voltam? Annyi mindent el akarok mondani neked.

Brooke:Otthon voltam.

Én:HAZUDSZ!!!

Hallottam a cipő sarkainak kopogását a folyosón. Felnéztem, Brooke jött lefelé. A kezem automatikusan a csípőmre került, és szigorúan ráemeltem a szemem.

– Hol voltál?

Ő felvonta az orrát. – Ez a tekintet működhet a diákjaidnál, de én már régóta ismerlek, nálam nem hat semmit.

A fenébe!

– Rendben. Legalább mondd meg, hol voltál tegnap este?

Ő felemelte a telefonját. – Éjjel egykor hívtál. Éppen aludtam, a telefonom némítva volt.

Összefontam a karom. – A vonalas telefonodat is hívtam.

Ő megfeszült, majd sóhajtott. – Rendben. Segítettem Dustinnak, amíg távol volt, és az exe is elutazott. Nála voltam, Benjie-re vigyáztam.

– Miért nem mondtad el egyszerűen?

Felemelte a kezét a levegőbe. – Fogalmam sincs. Összezavar, én magam is összezavarodom, és az, hogy az ágyában aludtam, ami tőle illatozott, még jobban összezavart. – Megcsóválta a fejét. – Nem fogok randizni vele, és tudom, hogy azt akarod, adjak neki esélyt.

Összeszorítottam a kezem, kinyúltam, és megpaskoltam a vállát. – Ha azt mondod, ne szóljak róla vagy ne zaklassalak a randival kapcsolatban, nem teszem. Csak mondd meg.

– Tudom – nyögte. – Csak olyan hülye vagyok.

– Igen, az vagy.

– Rendben, nem kell ilyen gyorsan egyetérteni. Később még beszélünk róla, de most mondd el, mi történt Carterrel, mielőtt a gyerekeid felgyújtanák a sulit.

– Az csak egyszer volt, és én… – Felhúzta a szemöldökét. – Oké, kétszer, de mindkét alkalommal ott voltam, és újrajátszottuk…

– Igen, igen, ismerem a történetet, de Carterről mesélj, te nő.

Elmosolyodtam. – Járunk.

Felnyögött, és a homlokát verte. – Tudom, tudom. Mindenhol ez megy, de a legjobb barátnős részleteket akarom. Lefeküdtél már vele? Jól csókol? Mekkora a farka?

– Psszt– suttogtam, körbenézve a kihalt folyosón. – Nem, igen, és nem mondom el, de azt elárulhatom, hogy volt egy kis „száraz dugás”, és elképesztő volt.

Ő vigyorogva összedörzsölte a kezét. – Tényleg?

– Ó, igen.

– Juhú! – Felkapta a kezét, épp, amikor az osztályterem ajtaja kinyílt, és Jenifer kukucskált ki rajta.

– Tanárnő, Penny le fogja csapni Bradlyt, mert szidja Conor Maynardt.

Fejcsóválva mondtam: – Jövök. – Brooke felé fordulva hozzáfűztem: – Hamarosan beszélünk.

Gyors öleléssel ragadott meg. – Olyan boldog vagyok miattad.

– Köszönöm – suttogtam vissza, mielőtt visszamentem, hogy megállítsam a verekedést.

 

 

 

 

HUSZONNYOLCADIK FEJEZET

 

 

 

 

 

 

Fordította: Alice

 

 

 

REAGAN

 

 

Carter hazajött. Az érkezési terminálnál álltam Brooke-kal, aki Benjie-t hozta magával, és igaza volt: elképesztő gyerek volt. Megint ő vigyázott rá, miközben Emily, Dustin exe, üzleti úton volt. Eleinte furcsának találtam, hogy egy anya teljesen idegenre bízza a gyermekét, mígnem Brooke elmondta, hogy találkozott Emilyvel, átnézte a papírjait, így biztos lehetett benne, hogy Brooke nem bűnöző. Carter anyja is felhívta Emilyt, mivel régről ismerte, és dicsérte Brooke-ot, ami szerintem kedves gesztus volt.

Beth is megismerte Brooke-ot Carter távolléte alatt. Egy egész napot eltöltöttünk együtt, beszélgetéssel, teázással, majd este tequilázással. Elképedtem, mennyit bír meginni Beth, és csak azon az estén jöttem rá, mennyire vicces is valójában.

Amikor Patty érte jött, az ajtó előtt álltam, és búcsúzkodtam, miközben Beth visszafordult hozzám egy ölelésért.

– Köszönöm – suttogta.

– Mit? – kérdeztem.

– Hogy boldoggá teszed Cartert.

A szívem megtelt melegséggel.

– Akkor szívesen.

Persze, anyám is meghatódott, és amikor meghallotta a beszélgetésünket, sírva fakadt. Apám épp akkor érkezett, miután elmentek, anyám még mindig sírt. Egy pillantást vetett rá, lehajtotta a fejét, és elmosolyodott. Anyám mindig is érzelmes részeg volt.

Körülöttünk nőtt a zaj, így tudtam, hogy a csapat megérkezett.

Carter megérkezett.

Hazajött.

Az emberek szállingóztak le a gépről. Keresgéltem, keresgéltem, és figyelmen kívül hagytam a rám irányított kamerát. Nem érdekelt, hogy őrültnek tűnök-e. Alig vártam, hogy lássam, átölelhessem és megcsókolhassam. A telefonhívások nem voltak elegendőek, mióta megkóstoltam Cartert. Olyan volt, mint a kedvenc édességem, és függő lettem.

Amikor megláttam a tömegen keresztül, már rám nézett, és ragyogóan mosolygott. Izgatottan felkacagtam, és átfurakodtam a tömegen. Ő figyelte, hogy jövök, és felkészült. Beleugrottam a karjaiba, a kezem a nyakát ölelte, az övé a derekam köré fonódott, és felemelt a földről.

– Carter – leheltem a nyakába. Hirtelen érzelmi kavalkád torlaszolta el a torkomat.

– Drágám – mormolta a nyakamba. Visszahelyezett a földre, a keze a hajamba fonódott, és finoman hátrahúzta a fejem, hogy a szemébe nézhessek.

– Boldog könnyek? – kérdezte, a homloka aggódva ráncolódott.

Bólintottam. – Nagyon boldog könnyek.

Visszatért a mosolya. – Jó. – Majd megcsókolt. Hallottam néhány füttyöt, de mindent figyelmen kívül hagytam, csak Carter ajkainak érzésére koncentráltam. A meleg csók hamar hevesebb lett, amikor kinyitottam a számat, miközben a nyelve végigsimított az ajkamon. Szorosabban öleltem, még mindig kevésnek éreztem.

Valaki megköszörülte a torkát, aztán meghallottam. – Benjie.

– Apaaa! – hallatszott.

Carter még egyszer megcsókolta az ajkaimat, majd kiegyenesedett, és ragyogó mosollyal nézett rám.

– Jó itthon lenni.

– Szerintem is.

Oldalra pillantottam, és láttam Dustint, amint lehajolt, felkapta a fiát egy meleg ölelésre, majd visszahelyezte a lábai elé.

– Hogy van a kisfiam? – kérdezte Dustin.

– Szuperül. Miss Brooke tegnap elvitt a könyvtárba suli után. Olyan sok képregényt kaptam, hogy az már nem vicc. Majd olvashatjuk, amikor nem játszol.

– Szuperül hangzik, kölyök. – Megcirógatta Benjie haját, majd átkarolta a vállát, közel húzva magához. Dustin Brooke-ra pillantott, aki mellettünk állt. Finoman mosolygott le Benjie-re.

– Köszönöm még egyszer, Brooke.

– Nincs mit– vonta meg a vállát.

– Dustin, Dustin, ki ez a hölgy barátod? – kiáltotta egy riporter a kordonnal elkerített területről.

– Benjie, büszke vagy apára, amiért az utolsó pontot megszerezte, ami megnyerte a meccset? – kiáltotta egy másik.

– Persze! – kiáltotta Benjie.

Dustin elmozdult. Megfogta Brooke karját, és maga mellé húzta. Brooke megbotlott, majd visszanyerte az egyensúlyát, a kezei Dustin mellkasán és hasán landoltak.

– Ő itt a barátnőm.

Elkerekedett a szemem. Carter halkan káromkodott. Brooke szemei összeszűkültek, és nem tudtam nem észrevenni Benjie reménykedő tekintetét, ami átfutott az arcán, mielőtt Brooke kiegyenesedett, és tarkón csapta Dustint.

Nevetett, de nem vidáman, és közölte velük:

– Úgy érti, egy lány, aki a barátja. Trükkös.

Odahajoltam Carterhez, és suttogtam:– Ezért meg fogja ölni.

Ő kuncogott.– Szerinted kibírja a Super Bowl végéig?

– Hm, nem vagyok benne biztos. – Brooke testéből áradó haragvibrációk alapján tudtam, hogy Dustin nap végére bizony össze lesz csomagolva.

– Gyerünk innen – mondta Carter.

Valószínűleg jobb ötlet volt, ha a vérontást privátban kezdik el.

Csendben elhagytuk a terminált, felvettük a csomagokat, és elindultunk az autókhoz. Nos, csend volt, leszámítva Benjie folyamatos kérdéseit az apjához. Örültem, hogy a paparazzik nem követtek minket az autókhoz.

Amikor újra és újra körbenéztem, Carter kuncogott.

– Úgy tűnik, valaki szólt, hogy egy híres énekes landol hamarosan.

Dustin felhorkant. – Tedre bíztad akkor?

– Persze.

– Ree, haza tudnál vinni? – kérdezte Brooke. Átadta a kulcsot Dustinnak, majd az én autóm felé indult, nem Dustinéhoz, amit ő vezetett Benjie-vel.

– De MissBrooke, azt mondtad, később építhetünk egy erődöt. – Benjie odarohant hozzá, átkarolta a derekát, és grimaszolt.

Brooke letekintett rá, és összeborzolta amúgy is rakoncátlan haját. Egy csodálkozó pillantást vettem észre rajta, amit sosem láttam az arcán.

– Ígérem, legközelebb együtt megcsináljuk.

– Brooke…

Felnézett Dustinra, a szemei összeszűkültek. Ő sóhajtott. Brooke visszafordult hozzám.

– Rendben?

Benjie-re pillantottam, akinek a vállai megereszkedtek, ahogy visszasomfordált apjához, majd a homlokát ráncolta Dustin felé, majd visszapillantott Brooke-ra.

– Légyszi– tátogta Brooke.

– Persze. Semmi gond.

– Kisfiam, be tudsz egyedül szállni az autóba, míg én gyorsan beszélek Brooke-kal?

– Persze. – Benjie mosolygott, elvette az apjától a kulcsokat, és könnyedén odaszaladt az autóhoz, majd beugrott.

– Ree, szálljunk be mi is a miénkbe – mondta Carter, miközben láttam, hogy Dustin Brooke felé sétál. Ő összefonta a karját a mellkasa előtt, és rosszallóan nézett rá.

– De…

Carter mosolygott. – Drágám, gyere már.

Megforgattam a szemem. – Rendben. – Majd odakiáltottam Brooke-nak: – Ha segítségre lenne szükséged a csonkításhoz, csak szólj!

Ő hátrafordult, mosolygott, és bólintott.

Carter betette a táskáját a hátsó ülésre, majd mindketten beültünk. Természetesen én feltérdeltem, és kinéztem a hátsó ablakon, ahol Dustin megállt Brooke előtt, a kezét maga előtt tartva, készen állva egy esetleges “támadásra”, ami bölcs lépés volt.

Carter kuncogott. – Reagan, ülj vissza.

– Nem, ez élő akció – válaszoltam. – Ráadásul ő is ugyanezt tenné értem. Figyelek, hátha be kell avatkoznom. Bárcsak hallanám, mit beszélnek.

Carter megforgatta a szemét, majd rám nézett. – Jobban is el tudnám tölteni az időt, míg Dustin megalázkodik.

Mosolyogva egyik kezem a fejtámlán, a másikat Carter combjára tettem, és felé hajoltam. – Mire gondoltál?

– Hmm. – Nyalta meg az ajkát, a szemei végigfutottak az enyéimen, majd az ajkaimon. Aztán elmosolyodott. – Kitalálós játék?

Nevettem. – Persze.

Hátrálni próbáltam, de elkapott a tarkómnál.

– Ne olyan gyorsan!– húzott közel, és az ajkát az enyémhez érintette. Megcsíptem az ajkát. Ő kinyitotta a száját nekem, és épp, amikor kezdett “jól alakulni”, valami nekiütközött az autónak. Hátrahúzódtam, és kinéztem a hátsó ablakon.

– Ó, Istenem – suttogtam. Dustin Brooke-ot a kocsi hátsó részének szorította, a karjai szorosan a derekán. Láttam, hogy Brooke kezei az övéin voltak, és egy pillanatra próbálta visszanyomni, majd megváltozott és erősen fogta.

Nyújtózkodtam az ülésben, hogy jobban lássam, Dustin megcsókolta Brooke-ot.

– Csókolóznak – mondtam örömmel.

– Végre – mondta Carter.

De aztán Brooke valószínűleg feleszmélt a kábulatból. Visszatolta, mondott valamit, majd odasétált a jobb oldali ajtóhoz, Carter oldala felé. Carter kuncogott, miközben gyorsan előrefordultam, Brooke pedig kinyitotta az ajtót, beült dühösen, majd becsapta.

– Elhiszed ezt az idiótát? – morgott. – Carter, tegyél szívességet, és hajts át rajta, amikor elindulunk.

Ő felhorkant. – Nem vagyok biztos benne, hogy a csapat örülne neki.

– De mi örülnénk, és Ree még boldogabbá tenne, ha segítenél a legjobb barinőjén. Ugye, Ree?

Megharaptam az alsó ajkam, de nem tudtam visszatartani a vigyort. – Boldoggá tenném akkor is, ha Dustint nem gázolnánk el.

– Micsoda barát vagy – morgott Brooke. – A francba, odébb ment.

És odébb is ment, Brooke ablakához, ahol lehajolt, hogy belenézzen egy hatalmas elégedett mosollyal. Brooke felmutatta neki az ujját, mire ő kacsintott.

– Hamarosan beszélünk, drágám – kiáltotta az ablakon át.

– Mehetünk már? – szólalt meg Brooke.

Carter beindította az autót, Dustin odament a sajátjához, és beült.

Amikor Carter elhajtott a parkolóból, Brooke-ra pillantottam. – Jól vagy?

Ő az ablakon keresztül nézett, majd vállat vont.

– Brooke?

Rám nézett. – Szerinted Benjie látta ezt?

Kicsit a szemem sarkából láttam, hogy Carter megrázta a fejét.

– Benéztem Dustin autójába. Valószínűleg valami készülék fölé hajolt, vagy valamit bámult.

Brooke kicsit ellazult. – Jó. Már úgyis arról beszél, mennyire nagyszerű az apja. Szerintem azt akarja, hogy randizzak vele.

Átnyúltam, és a kezem Carter combjára tettem. Összefontuk az ujjainkat. Brooke-ra néztem. – Nagyon boldognak tűnt, amikor Dustin bemutatott titeket a riportereknek a barátnőjeként.

– Hú, nem akarok csalódást okozni neki, ha ez nem történik meg – sóhajtott.

– Még azután a csók után se?

Az orrát ráncolta. – Láttad?

Nevettem. – Elég nehéz lett volna nem észrevenni, amikor az autónk megrázkódott az ütközéstől.

Elpirult. – Az a seggfej.

– Miért? Mert ő tette, vagy mert tetszett neked?

A szeme felizzott. Carter felé pillantott, de ő az útra figyelt.

– Carter nem mond semmit neki.

Brooke felhorkant. – Kétlem, a férfiak pletykásabbak, mint mi.

– Ez igaz, de ha nem szeretnéd, hogy mondjak valamit, nem teszem. Azt akarom, hogy szabadon beszélhess előttem, mert Ree a barátod.

Édes, mint a méz. Csodálatos volt. Amikor megszorítottam a kezét, ő felém nézett, és mosolygott.

Brooke sóhajtott. – Rendben van. Ree-vel majd később beszélgetünk. Fordulj balra, így jutsz el a házamhoz, kérlek.

– Akarod, hogy bemenjek egy kicsit? Foghatok taxit hazaútra, így Carter el tud menni a kocsival– ajánlottam.

– Semmiképp. A pasid most ért haza. Biztos vagyok benne, hogy van mondanivalótok egymásnak.

– Brooke, Carterrel később is bepótolhatjuk – szóltam.

– Igaz. Most már itthon vagyok, szóval nem fog megszabadulni tőlem – tette hozzá Carter.

Brooke megrázta a fejét. – Jól vagyok. Tényleg. Nincs semmi fontos.

Ráncba szaladt a szemöldököm. – Brooke.

Feldobta a kezét a levegőbe. – Rendben. Tényleg tudni akarod, mi van a fejemben? Összezavarodtam. Teljesen. Nem tudom, hogy pofán vágjam-e, vagy inkább megcsókoljam a hülyét.

– Dustin gyakran ilyen érzéseket kelt sok emberben. Én is sokszor éreztem – jegyezte meg Carter. Mindketten ránéztünk, aztán nevettünk.

Pont erre volt szüksége Brooke-nak. Még jobban ellazult az ülésben. – Fordulj jobbra. A házam bal oldalon van. 210-es szám.

– Mihez kezdesz vele?

Feszesen mosolygott, majd vállat vont. – Még nem tudom. De hamarosan többet beszélünk róla. Ígérem.

– Rendben. – Hátrafordultam, és kinyújtottam a kezem. Ő megfogta, és megszorította. – Ha túl nagy idióta lesz, szólj. Még ha Carter barátja is, felpofozom.

– Köszi.

Carter a járdához állt, Brooke kiszállt, és egy utolsó búcsút intett.

Amikor Carter visszatért az útra, megkérdeztem tőle: – Szerinted jó pár lennének?

– Igen. – Rám nézett, majd vissza az útra. – Dustin sok mindenen ment keresztül a válás alatt, aztán a nők csak a pénze vagy státusza miatt érdeklődtek. Egyikük sem szerette, hogy van gyereke. Brooke már beleszeretett Benjie-be. Ez ébresztette fel Dustint, és most látja, hogy ő más, mint a többiek.Nem a pénzét akarja, nem érdekli, ki ő a nyilvánosság szemében. Jó lenne Dustinnak. És szerintem, ha adna neki egy esélyt, Dustin is jó lenne Brooke-nak. Illenének egymáshoz.

– Lehet, hogy nehéz idők várnak rájuk. Brooke makacs.

Carter felhorkantott.

– Dustin végül megnyeri majd magának. Ha egyszer eldönt valamit, semmi sem állíthatja meg.

– Csak az a fontos, hogy ne azért akarja őt, mert már jól bánik Benjie-vel.

– Hidd el, nem azért van.

– És ez mit jelent pontosan?

Carter felsóhajtott.

– A fiúk mondanak ezt-azt. North, Dustin és én közel állunk egymáshoz. Megosztunk dolgokat.– Majd gyorsan hozzátette: – Bár nem osztok meg túl sok mindent, de annyit elárulhatok, hogy Dustin szerint Brooke dögös. Azt tervezgette, hogy elhívja randira, miután beköltöztem, de aggódott a nőkkel kapcsolatos múltja miatt.

– Majd meglátjuk, hogyan alakul.

– Igen, és ha elrontja, segítek neked elásni.

– Jajj, ez nagyon aranyos, bűncselekményt követnél el velem együtt.

Nevetett, megfogta a kezemet, és megcsókolta a kézfejemet.

– Tudod, érted bármit.