19.-20. Fejezet

 

TIZENKILENCEDIK FEJEZET

 

CARTER

 

Fordította: Alice

 

Amint Reagan eltűnt a szemünk elől, visszafordultam a családomhoz…, akik szintén nézték, ahogy Reagan végigsétált a hallon. Kétségtelenül azért, hogy megbizonyosodjanak róla, tényleg hallótávolságon kívül legyen. Már abból, ahogy mind rám néztek, tudtam, hogy jön a kérdéscunami.

– Tudja, hogy akarod őt? – kérdezte Calvin.

– Haver, ezt add a tudtára – mondta State, mire a húgom gyomorszájon ütötte.

– Igaza van. Már most látom rajtad, hogy be vagy indulva – tette hozzá Casper.

– Haver, ne bámuld már a farkamat – szóltam rá, miközben ösztönösen odatettem a kezemet.

– Nem is nagyon van mit nézni, ezért is ugrik az összes nő erre az Anthony nevű fickóra inkább, mint rád– horkant fel Casper.

– Idióták, fogjátok be – szólt közbe Courtney. Aztán rám nézett. – Komolyan, Carter, imádnám, ha vele járnál!

– Kicsit zakkant, de jó értelemben – tette hozzá Calvin, miközben a fejét rázta, és nevetett. – Az a monológja arról, hogy minden a szülei hibája volt… rohadt vicces volt.

– Tökéletesen illene a családba – mondta apám, aki épp akkor jött vissza a folyosóról. – Fiam, nem tudom, hogy csináltad, de jó húzás volt, hogy összeköltöztél vele.

– Mivan?! – horkant fel State. – Te együtt élsz vele? – ökölpacsira nyújtotta a kezét, amit én automatikusan viszonoztam. – Hogy ismerkedtetek meg?

– Az iskolai programon, amin részt kellett vennem. Ő tanár. – Aztán Courtney felé fordultam. – Szerinted tudja, hogy én…

– Hogy akarod őt – vágta rá Calvin.

– Hogy kedveled – javított apám.

– Hogy szereteeeeeed – énekelte elnyújtva Casper. Mindenki rám nézett. – A francba, te tényleg szerelmes vagy.

A szívem hevesen vert, a vér zúgott a fülemben, de az ajkamon lassan mosoly jelent meg. Hallani, ahogy valaki kimondja, hogy szeretem őt… pontosan ez kellett ahhoz, hogy rájöjjek, igazuk van. Az érzéseim tényleg elég mélyek ahhoz, hogy szerelemnek nevezzem. Ő volt minden nekem. Nem tudtam elképzelni az életem nélküle – és ez halálra rémisztett, mert még csak nemrég kezdődött köztünk valami. De ha egy férfi tudja, akkor tudja.

Rájuk pillantottam, döbbenten bámultak rám.

– Honnan tudjátok, és miért olyan rohadt meglepő ez nektek?

– Ember, valljuk be – kezdte State. – Te eddig mindig az a „megjelöl, majd kidob” típus voltál. Egészen mostanáig.

Megvontam a vállam. – Reagan más.

Újabb meglepett pillantások.

Felsóhajtottam. – Nézzétek, már a gimi alatt is tetszett, csak túlságosan érdekelt, mit gondolnak mások.

– Mert nem a szokásos, vézna, ribis típus, hanem van rajta hús? – kérdezte Courtney szúrós tekintettel.

– Sajnos… igen – vallottam be.

– Barom – köhögte Calvin.

– Tudom, és bánom is. De amikor újra megláttam az iskolában, és még nem tudtam, ki ő, már akkor elvarázsolt. Azóta sem tudom kiverni a fejemből.

State bólintott. – Így kezdődik a szerelem. Én sem csak meg akartam dugni a nővéredet…

– Ember! – kiáltottam fel.

– Mi van? – kérdezte State. – Csak azt mondom, hogy nem csak meg akartam dugni. Mindent tudni akartam róla – és akkor jöttem rá, hogy szeretem.

– Ááá – olvadozott Courtney, és felnyúlt, hogy egy puszit adjon State állára.

– Én meg anyádat szerettem meg egyetlen pillantás után – mondta apa.

– Akkor miért vagytok annyira meglepődve, hogy beleszerettem Reaganbe?

– El fog múlni, de azért nem csoda, hogy meglepődtünk– szólt közbe Courtney. – Még sosem hoztál haza senkit, és senkire nem néztél úgy, mint rá.

Aztán megköszörülte a torkát. – És hogy válaszoljak a korábbi kérdésedre: nem, szerintem nem tudja. Talán sejti egy picit, de ostobán azt hiszi, hogy te messze az ő ligáján kívül vagy, ezért nem engedi meg magának, hogy belegondoljon, mi lehetne köztetek.

– Nem vagyok az ő ligáján kívül – mondtam élesen.

– Ó, mi tudjuk – mosolygott Courtney. – De abból, amit mondtál, ő erről mit sem tud, hogy ő a radarodon volt. Te népszerű voltál, ő meg nem. Most pedig te egy híres futballista vagy, ő meg tanár. Nem fogja érteni, hogyan érezhetnél így iránta.

A nővérem őszintesége olyan volt, mintha egy súly nehezedett volna a vállaimra. Ettől összezuhantam, és a gyomrom görcsbe rándult. Gyűlöltem a gondolatot, hogy Reagan esetleg tényleg így gondolkodik.Bólintottam.

– Valószínűleg igazad van. Egyszer rajtakapta a barátaimat, ahogy a nagyobb lányokról beszéltek a suliban. Én meg nem állítottam le őket, sőt, együtt nevettem velük.

– Seggfej – köhintett Calvin újra.

– Tudom – morogtam.

– Bizonyítanod kell, hogy már nem az a seggfej vagy – mondta State. – Bár szerintem már kezdi látni. Aztán meg kell mutatnod neki, hogy megéri. De csak lassan, nehogy elijeszd.

– Kezdd apróságokkal – tette hozzá apa. – Egy puszi az arcára, például.

Bólintottam. Igen, ez menni fog. Már elkezdtem az apró dolgokkal.

– Érintsd meg a karját vagy a lábát, ha közel ültök – mondta Courtney.

– Mutasd meg neki, hogy szépnek látod – javasolta Casper. – Vidd el randira, de úgy, mintha nem is lenne randi. Ő folyton a barátodként emleget, szóval legyél a barátja először, aztán próbálj több lenni.

Mindenki rámeredt.

– Mi van? Lehetnek jó ötleteim – vágta rá Casper. Mikor senki sem szólt, forgatta a szemét. – Jó, mindegy, megnézem, hogy áll a vacsora. És lehet, hogy flörtölök Rea…

Kinyújtottam a kezem, és megragadtam a pólóját. – Vegyél vissza!

Nevetett, és megpaskolta a karomat.

– Jó, jó, visszavonom. – Elengedtem, ő pedig elindult a folyosó felé. – De attól még nem biztos, hogy nem nyúlok hozzá.

Amikor utánakaptam, már rohant is. Apa elkapta a pólóm hátulját, mire előre billentem, és State is közbelépett, hogy megfogjon minket.

– Nyugi, tesó – mondta State.– Casp csak ugrat, látni akarta, hogyan reagálsz. És reagáltál is. Most már mind tudjuk, hogy ez a dolog komoly nálad.

– Casper lehet néha idióta, de igaza van Reagan kapcsán – mondta Calvin. – Csak lassan haladj, de mutasd ki az érdeklődésedet.

– Értettem – feleltem. Istenem, tényleg szerelmes lehetek, ha már hallgatok a családomra és tanácsot is elfogadok. Ismét mosoly ült az arcomra, és belül teljesen felmelegedtem. Nem volt többé értelme tagadni, amit érzek, és ez így volt rendben.

– Büszke vagyok rád, fiam – mondta apa, hátba veregetett, majd elindult a konyha felé.

– Én is – szólt Calvin. – Ő igazi főnyeremény. Kíváncsi vagyok, mit lép legközelebb. – Aztán vigyorogva hozzátette: – És ha elrontod, én fogok beköltözni hozzá.

Felpattantam. – Krisztus, ezt most komolyan mondod?

– Persze. Félig már most szerelmes vagyok belé.

– Húzz a francba, az enyém – mordultam rá.

A vigyora csak még szélesebb lett. – Jó hallani.

 

*****

 

– Anya!– kiáltotta Crispin, miközben mindannyian leültünk az asztalhoz.

Ő pont velem szemben ült, és valamiért elég dühösen nézett rám. Bár lehet, hogy csak azért, mert én Reagan mellett kaptam helyet.

– Igen?– pillantott rá Courtney onnan, ahol mellette ült. State a másik oldalán volt, pont Reagan előtt, amit nem igazán szerettem. Reagan kissé túlzottan érdeklődve nézett rá. Szerencsére Caitlyn lekötötte az apja figyelmét, hiszen ő mellette ült. Anyu és apu az asztal két végén foglaltak helyet, és bosszúságomra Casper Reagan másik oldalán ült. Bár ő még mindig jobb választás volt, mint Calvin, aki korábban bevallotta, hogy „félig már szerelmes” Reaganbe. Ő mellettem ült.

– Beköltözhetek én is Reaganhez?– kérdezte Crispin hirtelen.

Mindenki elnémult.Crispint még sosem akartam ennyire leordítani.

Hogy visszafogjam magam, összeszorítottam az ajkaimat, és a nyelvemet a szájpadlásomhoz nyomtam.

State kezdett el először nevetni, aztán Calvin és Casper is csatlakozott hozzá. Reaganre néztem, aki fülig vörösödött mellettem. Courtney végül megszólalt:– Talán, ha majd nagyobb leszel.

Crispin nagyot sóhajtott, és a fejét csóválta.

– Jó, mindegy.

State összeborzolta a haját. – Ez az én fiam.

Anyu megköszörülte a torkát. – Ree, Patty mondta, hogy tanár vagy.

– Igen,– bólintott Reagan, miközben letette a villáját a tányérra. – Középiskolai angolt tanítok.

– A diákjai imádják,– szóltam közbe. – Még akkor is, amikor megfenyegeti őket, hogy rájuk hány.

Mindenki nevetni kezdett.

Reagan arca még pirosabb lett. – Csak egyszer történt meg. Komolyan, csak egyszer! És te pont akkor hallottad meg!

– Mi történt?– kérdezte Casper vigyorogva.

Reagan felsóhajtott. – Gyenge a gyomrom és a diákjaim tudják ezt. Az egyik srác, Wesley, épp orrot fújt, és aztán megnézte a zsebkendőt. Megkértem, hogy ne csinálja, de persze újra megtette, ezért mondtam neki, hogy ha folytatja, rá fogok hányni.

Mindenki újra nevetésben tört ki – még Crispin és Caitlyn is, bár Caitlyn valószínűleg csak azért, mert mindenki más is nevetett.

– Én meg pont akkor léptem be a terembe, mert Tom, az igazgató, megkért, hogy beszélgessek pár órán– meséltem tovább, és játékosan meglöktem Reagan vállát a sajátommal. – Elmeséljem, mit mondtál, amikor meghívtalak ebédre?

A szemei kikerekedtek, a keze azonnal a combomra csapódott az asztal alatt, és erősen megszorította. A farkam rögtön reagált.

– Ha elmondod, valami nagyon rosszat fogok csinálni– sziszegte.

– Most már muszáj tudnunk– mondta State nevetve.

– Igen, mondd el, Reagan! Ne tartsd vissza!– biztatta Courtney is.

– Talán nem kéne– húztam az időt. – Gyerekek is vannak az asztalnál.

Casper az asztalra csapott nevetve. – Ennyire durva volt?

Bólintottam.

– Nem!– vágott közbe Reagan, gyorsan megrázva a fejét. – Semmiség volt! Komolyan. Ráadásul emlékeim szerint Elena el is rángatott téged onnan.

Francba!

– Elena? Miért ismerős ez a név?– kérdezte Calvin.

– Ő volt Carter barátnője– mondta apu, mire én gyilkos pillantást vetettem rá.

– Mi van? Jó a memóriám– vont vállat.

– Tényleg? Ha olyan jó, akkor talán arra is emlékezhetnél, hogy neked kellene kivinned a szemetet– vágott vissza anyu.

Apu nagyot sóhajtott, és a kezét végighúzta az arcán.
Meg is érdemelte, amiért elárult.

Courtney nagyot sóhajtott. – Elena Roup. Az az Elena?

– Igen– vágta rá Reagan, mielőtt teljesen a szája elé tehettem volna a kezem.

Nevetve eltolta a karomat, és visszahúzta maga mellé.

– Istenem, ő egy igazi ribi– rápillantott Crispinre, és gyorsan módosított: – …boszorka volt.Vele kell együtt dolgoznod?

– Minden nap. És középiskolában is megkeserítette az életemet– magyarázta Reagan.

Na, ez új volt. Tudtam, hogy nem kedvelik egymást, de azt nem, hogy Elena annak idején kifejezetten szemét volt vele. A gyomrom összeszorult. Istenem, még nagyobb seggfejnek éreztem magam, amiért ezt nem tudtam, és nem tudtam megakadályozni.

Courtney rám nézett. Igen, értettem a pillantását. Ez is egy újabb pont volt, ami miatt Reagan valószínűleg még kevésbé sietett belém szeretni – hiszen én randiztam a pokol boszorkányával.

– Na mindegy– szóltam kicsit túl hangosan, hogy eltereljem a témát. – Mivel anya még mindig szomorú, amiért nem segíthetett a költözésben, és előbb mentünk Ree szüleihez, mit szólnátok, ha jövő kedden barbecue-t tartanánk Reagannél? Mindkét család együtt. Én amúgy is idegenben játszom hétvégén, így lesz egy hetem, hogy mindent előkészítsek.

Ez tökéletes alkalom lenne, hogy a szüleink megismerjék egymást – és talán Reagan is megnyugodna, ha látná, hogy bármi is történjen, az én családom akkor is kedvelni fogja őt.

– Ez nagyszerűen hangzik!– tapsolt anya.

– Tökéletes ötlet– bólintott apa, vigyorogva.

– Mi szívesen jövünk, igaz, State?– nézett rá Courtney.

State elmosolyodott, előbb rá, aztán ránk pillantott.

– Hogy a fenébe ne!

– Vigyázz a szádra!– szólt közbe anya.

– Én benne vagyok– mondta Casper.

– Én is– tette hozzá Calvin, és közben újabb falatot lapátolt a szájába.

Ekkor egy kéz óvatosan a combomra csúszott.
Minden vérem a fejembe – mindkét végén– szaladt.

Csak egy dolog járt a fejemben: hála az égnek, hogy a kéz Reagan felől jött, különben komolyan aggódhattam volna valamelyik öcsém mentális állapotáért.

Amikor az ujja mélyebben a húsomba nyomódott, felszisszentem.

Reagan közelebb hajolt, miközben a többiek arról beszélgettek, mit hozzanak majd.

Jó, igazából az öcséim inkább azt sorolták, mit szeretnének enni, de én nem is figyeltem.Minden gondolatom elszállt, amikor Reagan melle hozzáért a karomhoz. Egy pillanatra leblokkoltam. Csak ez járt a fejemben: mell… mell a karomon… és milyen jó érzés.

Aztán ajka súrolta a fülemet, és majdnem felnyögtem.

– A kocsiban meg foglak ölni– suttogta.

Felemeltem a fejem, és ránéztem. Az orra cuki kis ráncot vetett, a gyönyörű szemei összeszűkültek, és az állkapcsát megfeszítette.

Igen, dühös volt.Nem kellett volna mosolyognom, de nem tudtam megállni.

– Miért is?– kérdeztem ártatlanul.

– Az, hogy a szüleid előtt vagyok, egy dolog. De hogy az én családomat is bevonod…– megrázta a fejét. – Boom. Ez garantált katasztrófa.

A karomat a széke háttámlájára tettem, és oldalról átöleltem.

– Nyugi, minden rendben lesz. Bízz bennem!

Morgott valamit, de éreztem, hogy kezd engedni.

– Rendben. De ha nem lesz az, téged hibáztatlak.

– Megállapodtunk– kacsintottam rá.

Még egy darabig ott ültünk és beszélgettünk.
Nem tudom, észrevette-e, hogy a keze még mindig a combomon pihent, az én karom pedig körülötte – de ott voltak.
És én minden másodpercét élveztem, fülig érő vigyorral a képemen.

Igen.

Teljesen el tudtam képzelni, hogy Reagan az oldalamon legyen –nemcsak mint barát.

 

*****

 

REAGAN

 

Ó, Istenem, ó, Istenem… Carter megérintett.A karja körülölelt, és az ujjai finoman fel-le siklottak az oldalamon.

Nem tudtam, vajon észrevette-e, mit csinált, de én minden egyes mozdulatát éreztem– és teljesen elolvadtam tőle.

Mereven ültem a széken. Ha valaki látta volna, mi zajlik bennem, biztosan rám szólt volna, de szerencsére senki sem mutatta jelét, hogy észrevette. Vagy talán tényleg nem látszott rajtam.

Hiszen senki sem látta, hogy a szívem száz mérföldes sebességgel vert, és a bőröm minden egyes simításnál bizsergett.

Ami még rosszabb volt, hogy meg sem tudtam mozdulni. A szám talán beszélt, válaszolgattam, ha hozzám szóltak, de a testem megmerevedett, mint egy szobor.És a kezem… a kezem Carter combján pihent!

Megérintettem Cartert.

El akartam húzni, de ha megmozdulok, biztosan észrevette volna, és nem akartam feltűnést kelteni.Úgy tűnt, őt nem zavarta, hogy hozzáérek, de én nem tudtam, mit gondoljak, mit csináljak.

A teste meleg volt a tenyerem alatt.És tetszett, hogy megérinthetem anélkül, hogy elhúzódna.Bár a huncut kezem legszívesebben feljebb csúszott volna a combján, csak hogy lássam, reagál-e rá – de ez nem az a hely és nem az az idő volt.

Úgyhogy csak ültem ott, belső pánikban, miközben minden idegszálam érezte őt, és azon töprengtem, miért nem húzódik el.

Istenem, ez már több volt, mint barátság.A barátok nem érnek így egymáshoz.

Brooke biztos megkérdezné, vajon „már a második bázisra” hajtok-e, ha egyszer csak a combjára tenném a kezem.

A gondolataim zűrzavarosak voltak, a testem bizsergett, de vállaltam a kínzást, mert ez azt jelentette, hogy megérinthetem Cartert.

Amikor a vacsora véget ért, kis időre fellélegezhettem – Carter és a testvérei felálltak, hogy leszedjék az asztalt.
Nagyon kedves gesztus volt, és hálás voltam a távolságért is, mert a fülem már csengett a szívem vad dobogásától.
Volt pár percem, hogy összeszedjem magam.

Aztán a nappaliban folytattuk az estét.A kanapén ültem Carter mellett – a kanapé egyik végén, természetesen.

Bár az az érzésem volt, Casper szándékosan ültetett mellé, hiszen ő fogta meg a csuklómat, odavezetett, és finoman a vállamra tette a kezét, jelezve, hogy üljek le.Furcsának találtam.

Az este végén, mikor búcsúzkodtunk az ajtóban, tényleg őszintén jól éreztem magam. Carter családja olyan kedves és befogadó volt –könnyű volt elengedni magam köztük.

Különösen, amikor mindegyikük valamilyen módon cukkolta Cartert.

– Máskor is el kell jönnöd, drágám,– mondta Beth, és puszit nyomott az arcomra.

– Anya, hiszen kedden találkozunk a barbecue-n,– emlékeztette Courtney.

– Igaz, persze.

– De tényleg nagyon szívesen jövök máskor is. Talán szervezhetnénk egy csajos estét. Anyu és Brooke biztosan örülnének neki.

Beth arca felderült. – Ez nagyszerűen hangzik.

– Csajos este, igen!– kiáltotta Courtney, mire Carter rám mosolygott.

Láttam rajta, hogy örül, amiért szeretnék több időt tölteni az anyjával és a húgával.Nem volt nehéz dolgom – csodálatos nők voltak.

State ekkor Courtney mögé lépett, és átkarolta.

– Babám, gyere el egyszer a klubba, egy buliba.

Elakadt a lélegzetem. Party a motorosokkal?

– Én…

– Nem– vágott közbe Carter kemény hangon, ahogy mellém lépett.

State gúnyosan elmosolyodott. – Vigyázni fogunk rá.

– Nem.– Carter szinte mordult.

– Ugyan már, tesó, te…

– Nem fog megtörténni.– Carter szúrós pillantást vetett rá, majd megragadta a karomat, és finoman a bejárat felé húzott. – Sziasztok, kedden találkozunk.– Még vissza is intett a válla fölött, miközben a testvérei hangosan nevettek rajta.

Visszafordultam, és mosolyogva szóltam: – Köszönöm a vacsorát, fantasztikus volt!

– Szívesen, Reagan– vigyorgott Patty.

– Viszlát– intettem, mire ők is visszaintegettek.

Amint beültünk az autóba, és Carter kihajtott az útra, felé fordultam.

– Miért válaszoltál helyettem odabent? Nem bántam volna, ha elmegyek.

Kissé bosszantott, hogy elvette tőlem a döntés jogát.

Carter sóhajtott. – Reagan, State motoros. A barátai is mind motorosok. Kemény fickók, néha elég durvák is, és nem szeretném, ha bármilyen bajod esne.

Ó… hát ez tulajdonképpen kedves volt.És bár kissé lecsillapodtam, még mindig motoszkált bennem, hogy talán egy este tényleg elmehetnék.Majd beszélek Courtney-val, mennyire biztonságos, és talán Carter is csatlakozna hozzánk.Őszintén szólva, nélküle amúgy sem szerettem volna menni.

Aztán hirtelen bevillant egy újabb gondolat, amitől megfeszültem.

Mi van, ha a motorosok nem szeretik a focit, vagy – ne adj’ Isten – egy másik csapatnak szurkolnak, nem Carterének?Az bajt okozhatna. Talán még nekiis baja esne emiatt.Nem akartam, hogy bántsák, szóval, ha ő nem mehet, akkor én sem mehetek.

– Rendben– mondtam végül.

– Rendben?– vonta fel a szemöldökét. – Ez túl könnyen ment.

Elmosolyodtam. – Amúgy sem igazán az én világom.

– Rendben…– mondta elnyújtva, valószínűleg nem értette a hirtelen engedékenységemet.

Tippelhetett, mi jár a fejemben, denem fogom elárulni, hogy azért nem akarok menni, mert aggódom érte.Az… túl kínos lenne.

HUSZADIK FEJEZET

 

REAGAN

 

Fordította: Alice

 

Azon a hétvégén Carter idegenben játszott, ami időt adott nekem a gondolkodásra.Na jó, az igazat megvallva, a legtöbbet hétfőn gondolkodtam, mielőtt hazajött, mivel a hétvégén inkább kitakarítottam, fényesítettem és rendbe raktam a házat a szülei látogatására.

Elmentem moziba, ittam egyet Brooke-kal, és megbizonyosodtam róla, hogy a szüleim is el tudnak jönni a kerti sütésre.Azt hiszem, apu egy kicsit sírt is, de persze azt mondta, hogy csak az allergiája.

De bármit is csináltam, Carter végig ott volt a gondolataimban.

Mióta vacsoráztunk a szüleinél, mintha valami átkattant volna benne.Bár már egy hónap eltelt azóta, hogy az iskolában járt, valami megváltozott.Egyszerűentöbb lett.Nem csak édesebb volt, hanem a tetteiben egyszerűen több volt.

Több érintés.

Több beszélgetés.

Több üzenet.

Több telefonhívás.

Mindez teljesen összezavarta az érzéseimet – a szívem gyakorlatilag azt követelte, hogy szeressem őt.

Persze minden egyes alkalommal, amikor megérintett, majdnem megbolondultam.Különösen azon a reggelen, mielőtt elutazott Los Angelesbe.Bejött a konyhába, ahol épp mosogattam, csak azért, hogy elköszönjön.

Azért keresett meg, hogy elbúcsúzzon.

De nem is ez volt a lényeg – hanem az, ahogyan tette.
A kezeit a derekamra tette, amitől megmerevedtem, mert nem számítottam rá.Az egész testemet végigjárta az a bizsergés, amit az érintése váltott ki.Aztán közelebb hajolt – éreztem, ahogy a melege a hátamhoz és a nyakamhoz simul.A hangja mély és rekedt volt, amikor azt mondta:

– Hétfőn találkozunk, de addig is tartjuk a kapcsolatot.

A válaszsomra várt, de alig tudtam megszólalni. Csak annyit leheltem: – Rendben.

Aztán hirtelen úgy éreztem, nem elég, ezért hozzátettem:

– Vigyázz magadra… a, hm… füvön.

– A pályán– javított ki nevetve.

A nevetése és a lehelete a nyakamon bizsergést váltott ki belőlem, és mielőtt felfogtam volna, ajkával finoman megérintette a nyakamat, majd távozott.

Olyan természetesen tette, mintha ez teljesen megszokott dolog lenne köztünk.Pedig nem volt az.Nem szoktam Brooke nyakát csókolgatni.

Csak visszagondolva is megremegett a testem.Az első éjszakán, miután elutazott, kétszer is maszturbáltam rá gondolva.

A következő éjszakán még mocskosabb voltam, és akkor kezdtem el, amikor telefonált. Nem mintha tudta volna, de a hangja egyszerűen megőrjített. Az utolsó éjszakán pedig… nos, odáig mentem, hogy elővettem a jó öreg vibrátoromat, hogy enyhítsem a hiányát. Carternek neveztem el, miközben elképzeltem, hogy ő használ ki engem.Na, jó, természetesen Carter soha nem tudna kihasználni; ingyen és tálcán kínálnám fel magam neki.

Soha nem élveztem el ilyen sokszor, és ilyen sok, egymást követő napon. És bár testileg teljesen kielégültnek éreztem magam, tudtam, hogy amint újra meglátom vagy meghallom a hangját, megint elveszítem a fejem.Kezdett veszélyessé válni ahelyzet, mert már nem voltam biztosbenne,hogy képes leszek megállni, és csak a barátja maradni.

 

*****

 

CARTER

 

Ted, az ügynököm, felvett a reptéren. Simán hazamentem volna taxival is, de azt mondta, beszélnie kell velem – és nem telefonon.

– Hé, haver – mosolyodtam el, miközben kinyitottam az anyósülés ajtaját, és bedobtam a táskámat a hátsó ülésre.

– Óvatosan – figyelmeztetett, de már késő volt, már el is dobtam.

Amint bekötöttem magam, és Ted kihajtott az útra, megkérdeztem:

– Szóval, mi olyan fontos, amit nem tudtál telefonon elmondani?

– Az a lány, akivel együtt élsz… a barátnőd?

A gyomromban rossz érzés kúszott fel.

– Miért kérdezed?

– Tanárnő, Carter. Ennél sokkal jobbat is kaphatnál…

– Ha befejezed ezt a mondatot, baj lesz köztünk. Még nem a barátnőm, de az lesz. És nem érdekel, ki mit mond vagy gondol. Amíg boldoggá tudom tenni, addig nekem ennyi elég.

Csend.

Ted és én még soha nem veszekedtünk semmin, de Reagan miatt simán leállnék vele.

Végül felsóhajtott.

– Értem.

– Igen, azt hiszem, most már tényleg érted. Ezért akartál velem beszélni?

– Nos, nem csak ezért. A csapat következő pár meccse idegenben lesz. Leszerveztem pár dolgot közéjük, szóval lehet, hogy azokban a városokban is maradnod kell majd.

– Azt mondtad, az edző megszervezi, hogy mostanában inkább itthon játsszunk, csak pár idegen meccs lesz. Mi változott?

– A stadionunkban kár keletkezett. Pár órája derült ki.

– Ember, nem akarok utazgatni…

– Nem tart örökké, Carter.

– Mennyi időről beszélünk?

– Legfeljebb három hétről.

– Bassza meg!

– Lesz pár esemény, amin meg kell jelenned, pár interjú, fotózás, amíg távol vagy. Annyira elfoglalt leszel, hogy elrepül az idő.

– Tudod, hogy utálom ezeket az eseményeket. Már ezer éve nem csináltam ilyet.

– Tudom, de hamarosan befejezed a karriered. Ezek lesznek az utolsók, amit csinálnod kell. Inkább arról szólnak, hogy nagy csinnadrattával távozz a reflektorfényből.

– Megölsz, Ted.

Csak annyit akartam, hogy minél több időt tölthessek Reagannel, mégis három hétre el kellett mennem. Mi lesz így velünk? Igen, a hívások és az üzenetek jók voltak, de semmi sem pótolja, hogy mellette lehessek.

Ted megköszörülte a torkát.

– Szóval?

Francba! Nem volt más választásom. Jóban akartam elválni a csapattól.

– Rendben.

– Biztos, hogy ezt akarod? Tényleg ki akarsz szállni? Még pár jó éved simán van, Carter.

Megráztam a fejemet. Egyre többet gondoltam rá mostanában. Készen álltam rá, hogy felakasszam a sisakot, és tovább lépjek.

– Igen, ezt akarom. Már nyertünk egy Super Bowlt. Ha idén megint sikerül, az lesz az utolsó.

– Az egy hónap múlva lesz. És a csapatod be fog jutni.

– Csak remélni tudom.

– Valószínűleg megnyered megint az idény utáni „Legértékesebb játékos” díjat – mondta Ted.

Őszintén? Egyáltalán nem érdekelt, hogy megnyerem-e vagy sem. Egyszer elnyerni elég volt. Másodszor is jó érzés volt, de boldogan nézném, ha most valamelyik csapattársam kapná meg.

Csak megvontam a vállam Ted felé.

A szeme elkerekedett. – Megváltoztál. Régen a futball volt az életed.

Így volt. De tudtam, hogy lassan lejár az időm, és egyre inkább beletörődtem. Főleg, mert ott volt Reagan a másik oldalon. Csak meg kellett győződnöm róla, hogy így is marad.

– Hallottam, hogy még az étrendeddel is lazítottál.

– Meg kell tanulni élni. Megvolt a mókám, élveztem minden pillanatát a játéknak, de itt az ideje, hogy továbblépjek. Nekem a továbblépés azt jelenti, hogy boldog leszek egy új szinten. Végigjátszom a szezont, de ennyi, és komolyan gondolom, Ted.

Felnyögött.

– Tudom. Még sosem hallottalak ennyire komolynak. Kár, hogy elveszítelek ügyfélként.

Vállon löktem. – Á, szeretsz te engem.

Nevetett. – Nem, csak a pénzedet szeretem.

– Találsz majd új ügyfeleket.

– Tudom. Csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy ez tényleg a te döntésed. Hogy senki nem befolyásol, nem kényszerít arra, hogy befejezd, mikor valójában nem akarod.

Megráztam a fejemet. – Akarom. Ez teljesen az én döntésem.

Amikor megálltunk Reagan háza előtt, Tedre néztem. – Még nincs vége.

– Nincs. Szóval nem bánod, ha bedobok még pár interjút meg hasonlót, amíg tart a szezon?

Felhorkantottam.– Ted, amit eddig beterveztél, az bőven elég. Ha még többet hozzáadsz, nem kapsz bónuszt az év végén.

– Még szükséged lehet rám, miután visszavonulsz.

– Ha úgy lesz, szólok.

Bólintott. – Hamarosan beszélünk, Carter.

– Oké, és köszi, hogy elhoztál. – Átnyúltam, felkaptam a táskám, majd kiszálltam. Az ajtón visszahajolva még hozzátettem: – Még valami. Ha valaha még egyszer szidod Reagant, vagy csak megemlíted, hogy jobbat érdemlek, gondoskodom róla, hogy velem együtt a te karriered is véget érjen.

Forgatta a szemét. – Csak le akartam mérni, mennyire fontos neked.

– Nagyon.

– Értettem. És bár nem mintha érdekelne, szerintem… jobb emberré tesz téged. Na, elég a fenyegetőzésből, Robbie már vár a késői vacsorára.

– Viszlát.

– Szia, Carter.

Amint becsaptam az ajtót, Ted visszagurult az útra, és eltűnt a sarkon. Tudtam, hogy az egész baromság nem csak tőle jött. A csapat menedzsere vette rá, hogy nyomást gyakoroljon rám. De nem változtattam semmin.

Megfordultam, a házra néztem.

Otthon voltam.

Otthon.

Ahol Reagan volt, az nekem otthon volt. Tudom, elég komolyan hangzott ez egy hónap után, de nem tudtam megállítani, amit éreztem iránta. Teljesen elvette az eszemet, és ha nem hangzana túl zaklatósan, azt mondanám, legszívesebben mindig mellette lennék.

Úgy hangzottam, mint egy nyálas kiskutya.

Na és?

Nem érdekelt. Az sem, hogy a csapattársaim egész hétvégén ugratásból sem hagytak békén, valahányszor a telefonomra néztem, üzenetet kaptam Reagantől, vagy félrevonultam, hogy kettesben beszélhessek vele.

Csak irigyek voltak.Oké, az egyedülállók mindenképp. Azok, akik házasok voltak, vagy komoly kapcsolatban éltek, megértették.

Viszont amikor Dustin kibökte, hogy Reagan valójában nem is tudja, mit érzek iránta, a „barátaim” csak még jobban ugratni kezdtek. Mégis, tűrtem, mint a rendes fickó, aki vagyok. Miért? Mert a végén Reaganhez jöhettem haza.

Kivéve, hogy a hét végére megint el kell mennem.
Francba!

Kinyitottam a bejárati ajtót, beléptem, és megláttam Reagant a kanapén, összegömbölyödve aludt. A látványtól felgyorsult a szívverésem. Istenem, gyönyörű volt. Még így is – bolyhos zokniban, flanel pizsamanadrágban és egy pólóban.

Letettem a táskám az ajtó mellé, és odasétáltam hozzá. A kanapé háttámlája fölé hajolva óvatosan félresimítottam a haját az arcából.

Megmozdult, pislogott párat, majd rám nézett. Az a lágy mosoly, amit rám villantott, azonnal életre keltette a férfiasságomat.

– Hé, itthon vagy – suttogta.

– Igen, itthon vagyok – bólintottam. Bármit megadtam volna, hogy megcsókolhassam, de visszafogtam magam.

Kinyújtózott, pólója felcsúszott, és a tekintetem megakadt a vonalain. Ismét megmozdult a nadrágomban a farkam.

Reagan felült.

– Szép meccs volt.

– Nézted? – kérdeztem, miközben leültem mellé a kanapéra.

– Néztem. – Felállt. – Ettél már?

Felajánlotta magát?

– Ettem valamit a repülőn. Késő van már, talán ideje lefeküdni – mondtam, és én is felálltam.

Legnagyobbmegdöbbenésemre – és meglepetésemre – két lépést tett felém, majd átkarolta a derekamat.

Nem hagytam ki a lehetőséget: én is köré fontam a karjaimat. Egy pillanat múlva megfeszült. Sejtettem, hogy valószínűleg még félig aludt, és nem is tudta, mit csinál –de így is elfogadtam.

Aztán hátralépett.

– Bocsánat, én, ööö… – Elpirult. Rámosolyogtam, mire játékosan megütötte a karomat.

– Gratulálok a győzelemhez.

Felnevettem.

– Köszi. Majd holnap többet beszélünk. A ház tiszta, hagyhattál volna valamit nekem is.Megvonta a vállát.

– Semmi gond. – Aztán hátrébb lépett. – Én most, hát, megyek aludni. Örülök, hogy biztonságban hazaértél.

A lépést, amit elhátrált, hogy távolságot tartson tőlem, most megszűntettem. Hozzáléptem, lehajoltam, és puszit adtam az arcára.

– Jó itthon lenni – mondtam halkan.

Olyan közel voltam hozzá, hogy éreztem, ahogy megremeg. Elmosolyodtam. Aztán vettem egy mély lélegzetet, beszívva az illatát.

Eper.

A samponja illata. Egyre inkább függővé váltam tőle – pont, mint magától a nőtől.